Az IMPACT (Integrated Membrane Pre-Activated Carbon Technology) technológiával készült szűrőbetétek egy nagy szűrőfelülettel rendelkező hajtogatott szűrőt tartalmaznak, amit egy nagy teljesítményű aktív széntömb szűrő követ. Az egyedi szerkezetből adódóan csökken a nyomásesés, mely jelentősen megnöveli a teljesítményt és az élettartamot külön előszűrés alkalmazása nélkül.
Ez az egyedülálló technológia lehetővé teszi, hogy egyetlen szűrőbetéttel az üledék, a klóros íz és szag mellett eltávolíthatóak a paraziták, valamint a baktériumok is.
A 0,2 mikronos szűrőbetétben a víz először egy szabadalmaztatott, több zónára osztott, hajtogatott nylon membrán szűrőn halad át, mely kivételesen nagy szűrőfelülettel rendelkezik. Az első nyitottabb zóna visszatartja a nagyobb részecskéket, úgy mint az üledéket, rozsdát és parazitákat. A zártabb második zóna a kisebb szennyezőket, valamint a baktériumokat szűri ki. A víz ezután a széntömb szűrőn folyik át, mely lecsökkenti a klóros ízt és szagot, illetve az egyéb szerves anyagokat. A szabadalmaztatott szilárd széntömbből nem kerül szénszemcse a vízbe.
A baktériumok 99,9%-a eltávolítható a membrán szűrő segítségével, ahogy azt az E.coli és Pseudomonas Fluorescens baktériumokon végzett kísérletek is bizonyítják. Az ivóvízzel érintkező valamennyi anyag NSF és CFR 21 minősítéssel rendelkezik. A parazitacsökkentő képességgel rendelkező rendszerek olyan fertőtlenített vizeknél is használhatók, melyek szűrhető parazitákat tartalmaznak. A rendeltetés szerinti működéshez a szűrőrendszer folyamatos karbantartása és a szűrőbetétek rendszeres cseréje ajánlott.
A termék minden alkatrésze az NSF/ANSI szabvány szerint bevizsgált és NNK engedéllyel rendelkezik.
Korábbi nevén vagy más piacokon 3M Under Sink Full Flow water system vagy 3MFF100 -ként is ismerheti.