Menü
Villámajánlatok Információ
op-piggy-bank
Spórolás számláló
Villámajánlatok Információ
Kérdésed van? Segítünk!
ugyfelszolgalat@onlinepenztarca.hu
Menü
termek-kep
Alvital ék alakú gyógy ülőpárna diák
Az ülő testtartás a gerinc számára igen megterhelő. A csigolyákra és a porckorongokra ható nyomóerő lényegesen nagyobb, mint álló helyzetben, és ez veszélyeztető tényező a gerincpanaszok kialakulása szempontjából. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy az ülőhelyzet során testtartásunk a lehető legkedvezőbb legyen: „egyenes háttal” üljünk. Ülés közben azonban hajlamosak vagyunk a gerinc előre hajlítására, a „kerek háttal” való ülésre, ami a csigolyák és a közöttük levő porckorongok terhelését tovább fokozza. Ezt a helytelen ülőtartást elősegíti az is, hogy a növekedésben levő iskolás korosztály izomzatának edzettsége (ereje és nyújthatósága) általában nem megfelelő, és nem alakult ki a helyes testtartás szokása és tudatos önkontrollja sem. A problémát nem oldotta ugyan meg, de segítette az a régi szokás, amikor hátra tett kézzel ültünk az iskolapadban. Tájékoztató az iskolásoknak kifejlesztett ALVITAL Gyógy-ülőpárnákról Az ülő testtartás a gerinc számára igen megterhelő. A csigolyákra és a porckorongokra ható nyomóerő lényegesen nagyobb, mint álló helyzetben, és ez veszélyeztető tényező a gerincpanaszok kialakulása szempontjából. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy az ülőhelyzet során testtartásunk a lehető legkedvezőbb legyen: „egyenes háttal” üljünk. Ülés közben azonban hajlamosak vagyunk a gerinc előre hajlítására, a „kerek háttal” való ülésre, ami a csigolyák és a közöttük levő porckorongok terhelését tovább fokozza. Ezt a helytelen ülőtartást elősegíti az is, hogy a növekedésben levő iskolás korosztály izomzatának edzettsége (ereje és nyújthatósága) általában nem megfelelő, és nem alakult ki a helyes testtartás szokása és tudatos önkontrollja sem. A problémát nem oldotta ugyan meg, de segítette az a régi szokás, amikor hátra tett kézzel ültünk az iskolapadban. A helyes ülőtartás kialakítását az ülőbútor is befolyásolja. A használatban levő legtöbb irodaszék és iskolai ülőbútor nem felel meg azoknak az ergonómiai követelményeknek, melyek a helyes ülőtartást elősegítenék. Éppen ezért kedvezőtlen és veszélyeztetett helyzetben vannak a tartósan ülő munkát végzők, és ebbe a kategóriába tartoznak az iskolások is, akik éveken át napi több órát töltenek ülő testhelyzetben. A helyes ülőtartás kialakítását az ülőbútor is befolyásolja. A használatban levő legtöbb irodaszék és iskolai ülőbútor nem felel meg azoknak az ergonómiai követelményeknek, melyek a helyes ülőtartást elősegítenék. Éppen ezért kedvezőtlen és veszélyeztetett helyzetben vannak a tartósan ülő munkát végzők, és ebbe a kategóriába tartoznak az iskolások is, akik éveken át napi több órát töltenek ülő testhelyzetben. Miért szükséges a Gyógy-ülőpárna? Az ülőbútor tervezők és gyártók elsősorban passzív ülés céljára tervezik és gyártják termékeiket, hiszen a vásárlók többsége kényelmi szempontok szerint választ. Mit tartunk „kényelmesnek” ülés közben? Azt, ha hátradőlhetünk, hátunk és derekunk stabilan megtámaszkodhat, mi pedig „elengedhetjük” magunkat. Ez biztosítja a tipikus „passzív ülést” és ennek a célnak többé-kevésbé megfelelnek az ülőbútorok is. Sokféle foglalkozás viszont azt igényli, hogy aktív ülőhelyzetet vegyünk fel, és ezt a feladatot kell megoldaniuk a tanulóknak az iskolában eltöltött idő jelentős részében is. Ehhez kellene ideális feltételt biztosítania az iskolai ülőbútoroknak. Aktív ülés közben a gerinc kímélése szempontjából az a kedvező, ha a medence kissé előre billen (az álló testhelyzetnek megfelelően), ami azáltal érhető el, hogy az ülőfelület 10-15 fokos szögben előre lejtő. Léteznek ugyan ilyen speciális ülőbútorok, mint pl. a „térdelő ülőke” vagy a billenő-lapos ergonómiai szék, ezek azonban költségesek, nehezen beszerezhetők, és vagy csak aktív ülésre alkalmasak, vagy nehézkes az átalakításuk. Mit tehetünk a helyes ülőtartás elősegítéséért, gyermekeink gerincének egészségéért? Íme a recept: Az ülőhelyzet javítását szolgálja az ALVITAL® megelőző és gyógyító hatású speciális ülőpárna az iskolás korosztály használatára! Az ülőhelyzet hatásainak ellensúlyozására minden gyermek minden nap mozogjon 30-40 percet. Az iskolai testnevelés részeként minden gyermek részesüljön a helyes testtartás szokássá válását és tudatosítását, valamint fenntartását szolgáló speciális tartásjavító tornában – ezt ma már a NAT és a kerettantervek elő is írják minden iskolás korosztály részére. Az iskolatáska súlya ne haladja meg a gyermek testsúlyának 10 %-át. Szükséges tehát egy olyan „segédeszköz”, amely a passzív ülésre tervezett ülőbútort át tudja alakítani az aktív ülés követelményeihez. A hatékonyság mellett nem elhanyagolható a könnyű kezelhetőség, a kényelmesség és a kedvező ár sem. Ez a segédeszköz az ALVITAL® gyógy-ülőpárna! A Gyógy-ülőpárna hatásának lényege: Az ALVITAL gyógy-ülőpárnák ülőfelülete meghatározott szögben lejt előre. Biomechanikai vizsgálatok során megállapították, hogy ez a lejtés optimálisan segíti az aktív ülést és a gerincet viszonylag a legkisebb terhelésnek teszi ki. Ebben a helyzetben ideális egyensúly alakulhat ki a hát- és hasizmok működése között, ami az aktív ülést a legkisebb izommunkával tudja biztosítani. Így válik lehetővé az ülés közben a gerinckímélő testtartás és ez hozzájárulhat a tartáshibák kialakulásának és a későbbi panaszoknak a megelőzéséhez is. Közvetlen és közvetett előnyök: Gerincvédő ülőtartás Közérzetjavulás A fáradékonyság csökkenése Eredményesebb oktatás Kevesebb gyógykezelés Egészségesebb felnőttkor
Mutass többet

Termék ár: 
4.600 Ft
op-logo
A termék vásárlása után 7.000 Ft visszajár onlinePénztárcádba
Ez a termék megrendelhető a(z) BükkösMed Gyógyászati Webáruház webáruházban.
Termékek Neked
Kert, Barkács
Háztartási gépek
Könyv
A magyar vásárlók eddig megspóroltak
969.524.000 Ft-ot
onlinePénztárcájukkal több mint 600 korrekt magyar webáruházban.
Létrehozom új onlinePénztárcám ajándék 1.000 Ft-al!
Nyerj Te is
az onlineTombolával!
Vegyél részt TE is INGYENES játékunkban!
Hamarosan jönnek az új nyeremények!
Tombolázok
Bezár
villamajanlatok-widget Villámajánlatok villamajanlatok-widget
Szuper spórolás
LIMITÁLT IDEIG
Megnézem