Menü
Villámajánlatok Információ
op-piggy-bank
Spórolás számláló
Villámajánlatok Információ
Kérdésed van? Segítünk!
ugyfelszolgalat@onlinepenztarca.hu
Menü

Erre az 5 dologra figyelj a fürdőszoba felújításnál

A fürdőszoba felújítása költséges és nagy kosszal jár, de minden befektetett időt és pénzt megér az, hogy rendezett és szép körülmények között tudjunk tisztálkodni.

Írásunkban a TLS Burkolatszintező segítségével feltárjuk mi az az 5 dolog amire kiemelt figyelmet kell fordítanod, ha belekezdessz a fürdőszoba felújításába!

 

1. Válassz szokásaidnak megfelelően kádat és zuhanyzót

 

 

Sokan azzal szembesülnek a felújítás során, hogy az előre eltervezett és megvalósított fürdőszobai berendezések valahogy nem esnek kézre és nem illenek bele a hétköznapi rutinba. Fontos, hogy a fürdőkád és zuhanytálca megvásárlása előtt vegyünk egy nagy levegőt és vizsgáljuk meg fürdési szokásainkat.

Ha pörgős és aktív életet élünk és általában gyorsan túlesünk a tisztálkodáson célszerű egy beugrós zuhanyt kialakítanunk, ám ha szeretünk egyfajta rituálé keretei közt megtisztulni, akkor egyértelműen a kád való nekünk.

Jól gondoljuk meg, hogy szükségünk van e mindkettő verzióra, mert az megnyomhatja a kiadásokat, hiszen a két típusnak külön – külön vizesblokk és hely kell saját elfolyóval.

 

2. Válassz időtálló burkolatot

 

 

A fürdőszobai burkolatok kialakításakor rendkívül fontos, hogy olyan burkoló anyagot válasszunk, amely megfelelően viselkedik vizes/párás közegben és könnyedén tisztántartható. E miatt a legokosabb választásnak a különféle kerámialapok és greslapok tűnnek.

A burkolatokat főként az aljzatra érdemes helyezni, de épített zuhanyzó vagy fal közeli kád esetén célszerű a falra is burkolni. A tökéletes burkolást a pontos és precíz kivitelezés teszi lehetővé, no meg a modern eszközök, mint a TLS burkolatszintező rendszere, amely nem csak a tökéletes szintezést teszi lehetővé, de nagyszerű és fix fugatávolságokat is generál, így egységes és designos burkolatokat tudunk kialakítani.

3. Jól gondold meg mekkora helyed van

 

 

A helytakarékosság általában nem a legjellemzőbb szempont a fürdőszobák esetében, hiszen sok mindennek el kell férnie a helyiségben, ezért a legtöbben nem veszik figyelembe, hogy mi mekkora helyet foglal. Ez hatalmas hiba, hiszen később bosszankodva fogunk rájönni, hogy telezsúfolni egy kisebb fürdőszobát nem igazán jó ötlet.

Első lépésként mérjünk egy hasznos alapterületet, állapítsuk meg, hogy pontosan milyen blokkokra, gépekre és bútorokra lesz szükségünk, majd rajzoljuk le, mit hova tennénk. Így azonnal látszódni fog, hogy hol vannak kínosan kis helyek, másutt pedig indokolatlanul nagy szabad területek.

Természetesen ahány ember, annyi féle megoldás létezik, ám nem árt, ha fürdőszobánk nem raktárként vagy átjáróként funkcionál, így a tisztálkodás zökkenőmentes feltöltő lesz.

 

4. Költségtervezés

 

 

Bizony, mint minden felújításnál, itt is kulcsfontosságú a költségek becslése és költségvetési terv készítése. Erre azért van szükség, hogy minden az előre megtervezett lépések szerint haladhasson és az esetleges nem várt problémák orvosolhatók legyenek.

Célszerű megszabnunk egy keretet, amiben szabadon mozoghatunk. Számoljunk jó előre a szükséges alapanyagok, bontások, szaniterek és szakemberek költségeivel. Mindegyiket számoljuk kellő ráhagyással, hiszen előfordulhatnak olyan akkut esetek, ahol azonnali befektetésre van szükség.

A legfontosabb pedig az, amit az egyszerű mondás is állít, miszerint „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!”, így nem kell a pénz elfogyása miatt remegnünk a felújítási munkálatok kellős közepén.

 

5. Design

 

 

Nem véletlen, hogy a design, mint szempont a lista végére került, hiszen a felújítás elsődleges célja a funkciók növelése és a modernizálás. Ettől függetlenül érdemes szem előtt tartani néhány design irányvonalat, amely nagyban megkönnyíti az anyagok kiválasztását és az ingatlan értéknövelését.

Válasszunk olyan bútorokat és színeket, amelyek nekünk tetszőek, de nem túl harsányak és hivalkodóak, így a kiegészítőkkel könnyedén képesek vagyunk színt vinni a fürdőszobába a nélkül, hogy pirosra festenénk a falat. Ez kiemelten fontos akkor, ha az ingatlant kiadni vagy eladni szeretnénk, hiszen az emberek legtöbbször a letisztult és tiszta designt keresik.

Legyen összhang a burkolatok, a falszínek és a bútorok között és figyeljünk arra, hogy ne zsúfoljuk túl a fürdőszobát, így nem csak a funkcionalitást tudjuk emelni, de szemnek is sokkal szebbé lehet tenni egy egészen apró fürdőszobát is.

 

Ha tetszett a cikk, olvasd tovább az OP Storyt, ha pedig tökéletes burkolatokat szeretnél otthonodba, akkor ideje ránézned a TLS burkolatszintező rendszereire!


01:59

+500 Ft onlinePénztárcádba!

Nyerj Te is
az onlineTombolával!
Vegyél részt TE is INGYENES játékunkban!
Hamarosan jönnek az új nyeremények!
Tombolázok
Bezár
villamajanlatok-widget Villámajánlatok villamajanlatok-widget
Szuper spórolás
LIMITÁLT IDEIG
Megnézem