Hogyan válasszunk sapkát és sálat gyermekünknek?


Elérkeztünk újra a téli hónapokhoz, beköszöntött a hideg időjárás, s így újra előkerülnek a meleg ruhák, sapkák, sálak a szekrények aljából. Előfordulhat, hogy gyermekünk az elmúlt év alatt kinőtte tavalyi kiegészítő szettjét, vagy idén született meg a csecsemő a családba és szüksége lesz ezekre a fontos kiegészítőkre. Cikkünkben a symbyo.hu webshopjának segítségével szeretnénk segíteni nektek abban, hogy milyen kiegészítőket vásároljunk gyermekünknek a hideg téli hónapokra, és milyen darabokat válasszunk számukra. 

Kiválasztásuk előtt az első és legfontosabb szempont, amit figyelembe kell vennünk, hogy megfelelően szigeteljen, céljának megfelelően védje fülüket a hidegtől. 

A sapkák és sálak kiválasztására érdemes több időt és gondot fordítani, hiszen ez az a ruhadarab, ami naponta többször is előkerül, napi használatban lesz és nagyon bosszantó lehet ha a gyermek nem szereti, nem fogadja el, mert kényelmetlen neki, vagy nekünk állandóan igazgatnunk kell sétálás közben, hogy ne csússzon le a füléről. Kiválasztásnál nincs is más teendőnk, mint lemérni gyermekünk fejkör méretét és már válogathatunk is a sok szép ízléses darab közül a symbyo.hu webshopon. Nagyon fontos, hogy gyermekünk számára a pontos méretet találjuk meg, mert ha túl nagy akkor elfordul a fején, ha túl kicsi méretet választunk, akkor szorítani fogja, és állandóan fel fog csúszni füleiről. Vásárlást követően elsődlegesen próbáljuk rá, és figyeljük meg, hogy a sapka védi a homlokot és a tarkót is. Különösen azokat a részeket védjük, ahol nincs haj, mivel ezek a legérzékenyebb részek, főleg ha csípős hideg szél fúj. Választáskor az időjárási viszonyokat is érdemes figyelembe venni; megfelelő időjárásra megfelelő vastagságú sapkát, sálat válasszunk. Télen is lehetnek olyan enyhe napok, amikor bőven elég egy átmeneti, egyrétegű sapka egy vékonyabb sállal. Különösen öltöztessük fel a hidegben az újszülötteket, és azokat a csecsemőket, akik még nem mozognak. Viszont a tipegőkorú, mozgékony gyermekeket ne öltöztessük túl. Anyagukat illetően a gyermekek textiljeit általában poliészter anyagból készítik. Ezt azonban célszerű kerülni, mivel a babáknál izzadást eredményez, s így kényelmetlenné teszi a viselését. Helyette válasszunk inkább pamut béléses sapkákat, ezekbe nem izzadnak, és jelentősen kényelmesebb viselést biztosít a gyermekek számára. A továbbiakban nézzük is, hogy milyen kiegészítő darabokat szerezzünk be a gyermekeknek a téli hónapokra. 

Sálak 

A garbósál úgy lett kialakítva, mintha egy meleg pulcsinak a garbója lenne. Így sokkal jobban takarja a mellkast és hátat, így a hidegben tökéletesen védve lesznek ezek a kabátból kilógó testrészek is. Kiváló választás csecsemők és tipegő kisgyermekek számára a hideg, csípős hónapokban. Öltözést jelentősen könnyíti gyermek és szülő számára egyaránt. Egy mozdulattal kell át húzni a gyermek fején, és stabilan védi a hidegtől. Önállóságra törekvő gyermekek is önállóan tudják fel és le venni, nagyszerű sikerélményeket fog okozni számukra, arról nem beszélve, hogy nagyon kényelmes viselést eredményez. 

Huncutsapka

A téli huncutsapkák kifejezetten újszülötteknek, csecsemőknek és kisgyermekeknek lett kifejlesztve, amely olyan béléssel rendelkezik, amely tökéletesen véd, szigetel, gátolja az izzadást és nagyon kényelmes viselést eredményez. Ezek a sapkák tökéletesen követik gyermeked arcának ívét egészen a homloktól a tarkó vonaláig, úgy hogy passzéja ívesen lett kialakítva. Ennek köszönhetően a kisgyermek füle nem fog kilógni a sapka alól, s a szemére sem fog rá csúszni. Érzékeny fülü és fülfájásra hajlamos gyermekek esetében feltétlenül érdemes beszerezni egy darabot. Anyagát illetően ezek a darabok pamut jersey anyagból készülnek, a sapkák belső része pedig 100% pamut polár anyagból, így nem lesz kényelmetlen nekik, nem irritálja őket és nem fognak izzadni bennük. 

A kemény téli hónapokra a legjobb megoldás a csecsemők számára, mégis az űrhajós téli babasapka. Anyagát illetően nagyon pihe-puha, és teljes egészében védi a csecsemők buksiját és nyakát egyben. 

Védd gyermeked egészségét, öltöztesd nagyon kényelmes téli kiegészítőkbe, látogass el a symbyo.hu webshopjába, és válaszd ki a legízlésesebb textilt gyermeked számára még ma. Ne félj az online rendeléstől, csak mérd le fejkörfogat méretét és rendelheted is ezeket a szuper, kényelmes ruhadarabokat.