A kegyetlenséget humorral, az abszurdot költőiséggel és a science-fiction elemeit a pszichoanalízis paródiájával vegyítő Szívtépő (1953) Boris Vian utolsó regénye.

A történet egyfelől három fiútestvér és a biztonságukat igencsak durva eszközökkel biztosítani akaró anyjuk sorsát követi nyomon, másfelől az író elénk tárja egy olyan, a világtól szinte teljesen elzárt falu hétköznapjait, ahol az emberek nem ismerik sem a szégyent, sem a lelkifurdalást, mert némi arany fejében minden vétküket átháríthatják a falu bűnbakjára, egy fura vénemberre.

A regény meglehetősen komor hangulatát a jellegzetes viani neologizmusok és szócsavarások, a groteszk figurák (többek között egy belül teljesen üres, s ezért mások vágyait elorozni kívánó pszichiáter), a beszélő macskák és az autóstoppos kecskék ellensúlyozzák.