Közhellyé vált mondat: "a hagyományt nem ápolni kell, hanem megélni." E mottó jegyében
számos népzenei, világzenei előadó értelmezte újra a citera szerepét is, megannyi módon
keresve a hangszer határait, a benne rejlő új lehetőségeket. A népzene értékeinek
közvetítésében újítás mellett mégsem maradhat el a fundamentumhoz, a hagyományos
citerajátékhoz való visszatérés sem. Ez a lemez a visszatérés nehéz feladatát vállalta magára,
hiszen a magyar citerazene legrégebbi, és talán mai füllel nehezebben befogadható rétegét, a
diatonikus játékmódot idézi meg. Az összeállításokban a teljes Kárpát-medencét körüljáró
elfeledett, vagy ismert, de új köntösbe öltöztetett dallamok csendülnek fel, kizárólag a citerák
hangján, melybe az adatközlőket követő díszítések és hangolások, az egyedi hangnemek
csempésznek izgalmat és remélhetőleg minél több zenei élményt.
(Gál János)