Ez a könyv azokról szól, akik az országnak ebben a szegletében talpon maradnak az őrülten pörgő világban. Ki-ki döntse el, hogy gyönge-e, vagy éppenséggel nagyon erős a kapaszkodó. Ezek az emberek ugyanis elsősorban saját erejükbe, hitükbe, vágyaikba fogódzva élik meg a változásokat.

Meg lehet-e, érdemes-e maradni a megszenvedett és kipróbált életigazságoknál? Hogyan játszhatók el a vállalt és kiosztott szerepek ezután? Egyáltalán mi lesz ezután? Hiteles sorsokról olvastam ebben a hiteles kötetben. Bepillantottam egy ablakon, de tükörbe is néztem. Pintér Dezső Köszönöm Nemes István juhászembert, az ő háromlábú pásztorkutyájával. Jó tudni, vannak fiatal pásztorok is.

Ez a Nemes alig negyven, és olyan, mint juhász ősei: emberszámba veszi az állatot. Aztán köszönöm a hatéves Barbarát, aki öccsének költ meséket, mert Anyát, aki meghalt, helyettesíteni kell. Köszönöm Húsvét Gyulát is, aki 47 évesen talált rá az igazira, s ezt az igazit annak titkával

• szégyenével
• terhével is képes volt szeretni. És köszönnék még sok-sok igazi novellahőst, de 54-szer nincs hely leírni, hogy köszönöm. Kondor Katalin Ez a könyv nem az elején kezdődik és nem azzal ér véget, hogy vajon mit tud a tövéről leszakajtott vörös rózsa. Úgy kell olvasni, ahogyan a régi idők embere forgatta a Lelkek kertecskéje gyűjtemény lapjait: találomra felütni valahol, és csendben belépni a példázatba. Néhány lap után már ismerős a mesélő hangja, bizalommal követjük, és a jártában-keltében papírra vetett életképek felkeltik saját szunnyadó emlékeinket. Apró melódiák, kis költemények prózába zárva.