Ez a vidék volt az első az ország életében, amely a második világháború végén megtapasztalta a szovjet megszállást. A Sárrét Békés megyei részén jelentek meg először a Vörös Hadsereg alakulatai, amelyek a román front összeomlása után szabadon törhettek előre a havasalföldi területeken, míg Erdélyben tovább folytak a harcok. A Sárrét a szovjetek számára már nem hajdani saját ország, felszabadítandó térség volt, hanem megszállandó ellenséges terület. Eszerint is bántak vele. A front kegyetlensége, pusztítása szabados katonai alakulatoknak a polgári lakosságon elkövetett kegyetlenkedéseivel, rablással, nemi erőszakkal párosult. Akárcsak a beregi részeken, a „málenykij robot" embervadászata és a német nevű emberek munkatáborokba való elhurcolása kezdettől fogva szervezetten történt. A Körösök és a Berettyó vidékén épült ki először a katonai közigazgatás segítségével az „R" gárdák ellenőrzőrendszere, amely a megszállókkal érkező kommunista párt irányításával kezdettől fogva a társadalmi rend erőszakos megváltoztatására tört. A front továbbhaladása sem hozta meg tehát a megfélemlítés megszűnését.
Mire az ország elérkezett az 1949-es - már nevében is kommunista - hatalomátvételhez, a Sárrét lakossága már túl volt öt, terrorban töltött éven. Az erőszak felnevelte az ellenállást. 1948-1949-től kezdve itt is, akárcsak a Dél-Alföldön és a Dunántúlon, kisebb ellenálló csoportok szerveződtek. Hallomásból tudott eseményekre, nemzetközi fordulathoz kötött csapatmozgásokra vártak. A jugoszláv és a koreai válságokkal kapcsolatos hírek táplálták a szervezkedők „vakmerő reményeit". A „Sárréti Sasok kelet-magyarországi nemzeti ellenállási mozgalma a diktatúrával szembeni ébredő összefogást vázolja fel a különböző társadalmi bázisból és más-más célokkal induló szervezkedők részéről.