Az élet mindig megy tovább, a film pereg, navigare necesse est - dolgozni, lakni, közlekedni, szórakozni, élni kell, még akkor is, ha a nemzet éppen élethalál harcát vívja szabadságáért, felemelkedéséért. Akkor is, ha ellenséges csapatok kerítik be a várost, a császári fővezér proklamációkat bocsát ki és hadisarcot szednek zsidó honfitársainktól...
Vass László szegedi ügyvéd, negyvennyolcas hagyományőrző. Szereti a várost, ahol él, ezért kutatja történelmét, közelebbről annak a három hétnek az eseményeit, amikor 1849-ben Szeged az ország fővárosa volt. Szerzőnk közel húsz év gyűjtőmunkája során állította össze egyedülállóan érdekes dokumentum-gyűjteményét, melynek révén soha ennyire közel nem kerültek hozzánk a szabadságharcos Szeged mindennapjai.
Könyvünk lapjain valóban filmszerűen peregnek az események. Az ország vezetőinek levelezéséből, korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek és okiratok halmazából bontakoznak ki a történetek, jellemek. "Hazánk nagyjai" - amikor éppen nem szoborként állnak köztereinken és nem a vértanúknak kijáró virágot fogadják, hanem gyarló-gyötrődő emberként mutatkoznak egymás előtt, előttünk. Testközelből.
Megismerjük gondolatainkat, vívódásaikat - és néhanapján emberi kicsinyeskedéseiket. Majd beszédeik, írásaik gondolatmenetét követve hirtelen, villámcsapásszerűen megérezzük, hogy mi gyújtotta föl a katonák, polgárok, kereskedők vagy honleányok szívét, lelkesedését, s mi adott erőt a halálba induló honvédelmeknek.

Ott vagyunk Szegeden, éljük a mindennapokat. Velük. Kossuth kormányzóval, Szemere miniszterelnökkel, Dembinszky fővezérrel, Raksányi hadnaggyal, Szeged város polgármesterével, a tanácsnokokkal, adószedőkkel, iparosmesterekkel, szállásadókkal, kofákkal, napszámosokkal és sebesült közkatonákkal. És nekünk is gondot jelenthet az aprópénz hiányában vásárolni a piacon, eligazodni az arc nélküli hivatalok közember számára érthetelenül megfogalmazott ügyiratainak és fogadóóráinak kuszaságában - ma sincs másként. És még valami: a régies, néhol suta vagy nehézkes szóhasználat, a más elfeledett igeidők, az ódon hangzás ellenére is rájövünk: anyanyelvünk csodálatos gazdagsága hogyan tükrözi az akkori élet egészét.
Ott vagyunk 1849-ben, a történelem kellős közepén, mikor még áll a független Magyarország; s tudjuk, ezeknek a szegedi napoknak az erőfeszítései is hozzájárultak ahhoz, hogy a leveretés nem vált végzetessé.