Míg külföldön William S. Burroughs (1914-1997) népszerűsége és elismertsége a hatvanak évek óta töretlen, sőt kultikus tisztelet övezi a "szürke mágust", idehaza csupán a jól értesült kevesek látják benne a XX. század egyik legnagyobb íróját és tanítómesterét. Burroughs nem pusztán szépirodalmi teljesítménye révén emelkedett kultikus rangra, hanem azért is, mert a legtöbb műve beavatás.

Beavatás a lét sötét titkaiba. Ha úgy tetszik, alászállás a pokol fenekére, vagyis a tudat mélyrétegeibe. Ám e kérlelhetetlen önfeltáráshoz Burroughsnak megrögzött határsértővé kellett válnia. A gátak áttöréséhez kivételes bátorsága és elszántságra volt szüksége, akkor is, amikor drogokat fogyasztott, és akkor is, amikor e radikális szöveg-, hang- és filmkísérleteket folytatott.

A világhírt a vulkanikus erejű Meztelen ebéd hozta meg számára a hatvanas években. Mit is mondhatott az évekig betiltott regényről az 1966-os bírósági tárgyaláson az egyik koronatanú, Norman Mailer? A Meztelen ebéd "annak látomása, hogy mi történik az emberiséggel, ha teljesen elszigetelődik az örökkévalóságtól". Mailer korai megállapítása telitalálatnak bizonyult.

Burroughs több mint hatvan kötetes életművet hozott létre, de lényegében egyetlen kérdéskör foglalkoztatta: a fizikai és biológiai létbe zárt ember nyomorúsága és az önmeghaladás szükségessége. Burroughs úgy vélte, az ember kórosan megrekedt a fejlődésben. Olyan, mint egy ebihal, amely képtelen békává változni, a vízből a szárazföldre lépni.

Utolsó regénytrilógiájában, és annak első részében, A vörös éjszaka városaiban (1981) minden korábbi művénél átfogóbb, kiérleltebb diagnózist ad az emberről.

Hatalmas eszköztárral dolgozik, kifogyhatatlanul ontja az észbontó látomásokat és vérbő akciókat, kontinenseket és évezredeket átívelő szédületes utazásra csábít, miközben egy rettenetes és sokarcú vírusbetegséggel szembesít, amely a százezer éve letűnt ősi civilizációból, a vörös éjszaka városaiból származik. S hogy az apokaliptikus forgataggal mit akar elérni? Egyvalamit biztosan