1999-ben találkoztam az én szőke hercegemmel. A magas, tetovált, őrülten jóképű srác nem fehér lovon jött, hanem basszusgitáron játszott a hírnévre szomjazó Phantom Limb nevű bandában. De kellett nekem. Rögtön tudtam, mihelyt rám villantotta szégyenlős mosolyát. És ezt ő is tudta. Hansel "Hans" Oppenheimernek ami a szívén, az a száján, ráadásul dalszövegeket írt rólam.

Korábban csupa lúzerrel randiztam, de Hans megmutatta, mi fán terem a gyengédség, és megtanította, mi is az a mindent felemésztő, perzselő szerelem, amiről eddig azt hittem, csak a tündérmesékben létezik. De mint minden jó mesében az örök boldogságig vezető út itt is nehézségekkel volt kikövezve, és pont akkor, amikor a legkevésbé számítottam rá, teljesen más irányt vett.

1999-ben találkoztam a szőke hercegemmel. 2000-ben pedig megismertem a lelki társam. BB Easton elsöprő humorú, szókimondó memoárjából és a folytatásaiból a Netflix készít tévé­sorozatot.