„Oly gusztusos biciklizni. Kár, hogy Magyarországon nem bicikliznek a nők is”

• írja levelében Kató, büszkén újságolva szüleinek, hogy ő már „majdnem tud”. Az első világháború nagy nyomorúságot hozott a vesztes országokra. A lakosságon belül is leginkább a fővárosi gyerekeket sújtotta. Sok volt a hadiárva, de akinek éltek a szülei, az is megszenvedte az áruhiányt. Alig volt élelmiszer, ruhanemű és tüzelő. Ezen a helyzeten próbált enyhíteni a gyermekvonatok néven ismertté vált akcióval a háborúban semleges Hollandia és Svájc, majd a győztes országok közül Anglia és Belgium. Az Országos Gyermekvédő Liga hazai védnöksége alatt 1920 és 1930 között jártak ezek a vonatok,olyan külföldi családokhoz juttatták el a gyerekeket, amelyek vállalták, hogy hosszabb-rövidebb időn keresztül nevelik, taníttatják és főleg etetik, felöltöztetik őket. Az angliai transzporttal utazott egy tizenkét éves budai kislány, Petrich Kató is, aki nevelőszülőknél töltött idejének minden eseményét megörökítette. Bridgwateri tartózkodása alatt vezetett naplója és levelezése közel száz év elteltével épségben került elő. Derűs, vicces, optimista, nosztalgikus írások, rajzok, fényképek. A maga nemében egyedülálló dokumentumegyüttes, mindeddig ugyanis csak szórványos emlékek maradtak az akcióban részt vevő gyerekek külföldi sorsáról. Kató leveleiből az angliai eseményekről értesülhetünk, a válaszlevelekből pedig kiderül, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie még egy budai középosztálybeli családnak is a nagy háború után. A biciklizés, bármely „gusztusos” is, egyelőre háttérbe szorult a tennivalók sorában…