Az utolsó kenderrel foglalkozó könyv Magyarországon 1981-ben jelent meg. A kender és a rostlen termesztése címen, amelyben a kendertermesztési fejezeteket e könyv szerzője, a rostlenét pedig Manninger Gusztáv írta. Azóta a rostlen termesztése röviddel a könyv megjelenése után végleg megszűnt, a kendertermesztés pedig 1991-ben, vagyis a rendszerváltással egyidőben majdnem megszűnt.

Vajon mi okozta és mi indokolta e növény termesztésének ilyen gyors hanyatlását? A kender termesztése elsősorban politikailag szűnt meg. Igy mindenekelőtt a Szovjetunió széthullásával a nagy szovjet megrendelések elmaradása (évi 5 millió m2 un.

félkender ponyva, amiben a láncfonal pamut, a vetülék fonal kenderszálból font fonal), a kendergyárak tönkretétele, megszűnése, elidegenítése úgy, hogy mára a rendszerváltáskori 6 kendergyár közül csak kettő maradt meg épségben (a szegvári és a nagylaki), amelyeknek azonban kapacitása legfeljebb 10-20%-ban van kihasználva. A műszálak főként a zsineg gyártásban vették át a kender szerepét.

(A műszálak inkább a len felhasználási területét csökkentették.) Jelenleg Magyarországon néhány száz ha-on termesztenek kendert, illetve Nyugat-Magyarországon és Békés megyében mintegy 400 ha-on termesztettek külföldi cég/ek/, amelyek a megtermelt kórót kiszállították és vetőmagjuk is saját behozott vetőmag volt.

A rendszerváltáskor még 6000 ha-on termesztettünk kendert a világ legnagyobb, 9 t/ha átlagtermésével.

A kendertermesztés Közép- és Kelet-Európában gyakorlatilag megszűnt, ugyanakkor Nyugat-Európában óriási módon fellendült, mert a kenderrostot már nem a hagyományos textilipari célokra használják fel, hanem elsősorban cellulózipari, építőipari (szigetelők, geotextíliák) és bármilyen hihetetlenül hangzik is, járműipari célra (belső burkolás, kalaptartók stb.).

Ugyanakkor a finom olaja nemcsak étkezési, hanem kozmetikai célra is felhasználásra kerül. Az építőipari (szigetelők) és bizonyos mértékű járműipari felhasználásnak, valamint olajának kozmetikum alapanyagként való alkalmazásának

• a jelenlegi dekonjunktúrá ban is
• hazánkban is lenne perspektívája. Jelenleg a kendertermesztés újbóli feltámasztásának a legfőbb akadálya a tőkehiány, hiszen talaj- és éghajlati viszonyaink mit sem változtak a rendszerváltás óta. Megfelelő, a jelenlegi EU-termékpályákhoz igazodó termesztéssel ismét az élvonalbeli kendertermesztő országokhoz zárkózhatnánk fel. Kelet-Európán belül Magyarország mindig is vezető helyet foglalt el a kender, nem a vetésterület tekintetében, hanem sokkal inkább a minőség és a nemesítés terén. 8 fajtánkkal és 1989-ben 6 000 ha-on elért 9 t/ha átlagterméssel messze elhagyta az összes európai fajtákat és termésátlagokat, és emellett még 500-600 tonna nemesített vetőmagot exportált. Magyarországon eddig
• a vékony Kultúrflóra kivételével
• még nem jelent meg tudományos igényű könyv a kenderről. Úgy véljük, ez az elsó ilyen igényű munka. Hazánkban még az nem dőlt el végérvényesen, hogy ha majd a kender újból feléled, milyet és mennyit fogunk termeszteni, de hogy termeszteni fogjuk, annyi bizonyos, mert ami Nyugat-Európának jó, az jó Magyarországnak is.
• A szerző
• A szerzőről Bócsa Iván (Arad, 1926. július 9. – Budapest, 2007. május 4.) Széchenyi-díjas agrobotanikus, növénynemesítő, növénygenetikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (l. 1990; r. 1995). A magyar klasszikus növénynemesítés és populációgenetika nemzetközileg elismert kiemelkedő képviselője. Pályafutása Középiskolai tanulmányait Bukarestben kezdte, 1940-ben, majd Budapesten érettségizett. 1944 őszétől járt a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Karára, ahol 1948-ban kapott diplomát. Már egyetemi évei alatt a növénynemesítés és –genetika ragadta meg. Tanára, Mándy György révén megismerkedett Fleischmann Rudolffal és 1948 nyarán hozzá, a Kompolti Állami Növénynemesítő telepre került gyakornokként, majd 1949-ben ki is nevezték Kompoltra, ahol nyugdíjazásáig, csaknem 59 éven át megszakítás nélkül dolgozott. Magyarországon először állított elő egylaki kendert és a világon először heterózis (hibrid) kendert. Három növényfajból (kender, lucerna, koronafürt) 18 államilag elismert fajtát állított elő, s ezekből 10 máig köztermesztésben van. 1957-ben a biológiai tudományok kandidátusa, 1959-ben egyetemi doktor lett, a tudományok (MTA) doktora fokozatot 1974-ben szerezte meg. 1990-től az MTA levelező-, 1996-tól rendes tagja volt. 1997-ben Széchenyi-díjat kapott. A Kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóintézet 2002-től a Károly Róbert Főiskolához került, így annak kutatóprofesszora lett, majd további szervezeti változás után a Szent István Egyetem Kompolti Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. A Nyugat-magyarországi Egyetem és a Szent István Egyetem címzetes tanára, utóbbinak tiszteletbeli doktora volt. 1969-től szerkesztette a Növénytermelés c. szaklapot és nemzetközi szinten elismertté fejlesztette. A Magyarország Kultúrflórája sorozat szerkesztőbizottságának elnöke volt. Tagja volt a Journal of Industrial Hemp szerkesztő bizottságának is. Szakmai publikációinak száma megközelíti a háromszázat, melyből nyolcvanöt német, angol, olasz és francia nyelven jelent meg. Tizenkét könyv és könyvrészlet szerzője, melyből kiemelkednek a kenderről, a lucernáról és a koronafürtről írt önálló kötetek, valamint a Fleischmann-monográfia. Munkássága A kendernemesítésben kialakította a Kompolti fajtát, mely 1955. évi állami elismerése óta a legrégibb köztermesztésben lévő fajta. Kifejlesztette az UNIKO-kender fajtát, aminek F1 állománya magtermelésben, F2 nemzedéke rosttermelésben rekorder. Az első hibrid kenderfajta (B-7) kialakítása is az ő nevéhez fűződik. A lucerna rezisztenciára nemesítésével elérte, hogy két gombakártevőnek (Verticillum, Fusarium) egyaránt ellenálló fajta jött létre. Munkatársaival sikerült előállítania egy, a világon napjainkig is egyedülálló, csökkentett szaponintartalmú) lucernafajtát, a Szapkót (1987). Az 1970-es években új kultúrnövényfajt, a tarka koronafürtöt vezette be a magyar mezőgazdaságba. A honosítás mellett kidolgozta az új növényfaj termesztéstechnológiáját is, amely a lucerna után a legnagyobb terméspotenciálú és beltartalmú évelő pillangós takarmánynövényünk.