Tartósság és építészet? A kettő természetes módon összefügg, hiszen a házak általában túlélik tervezőiket.

De vajon igaz ez egy olyan korban is, ahol a trendiség érték, és a megtérülési idő a házra is vonatkoztatható? És mit jelent a szó valójában: az anyag időtállóságát, kipróbált, állékony épületszerkezetet, tartósnak tűnő formát vagy valami egyéb, szellemi ötletet? Ahogy a Három könyv az építészetről első két kötetében már megszokhattuk, Cságoly Ferenc keze alatt távoli tájak kultúrái között épül híd.

Így jön létre az a gazdag szellemi tér, amelyben Vitruviusnak, a római kor építészeti gondolkodójának harmadik kulcsszavát, a tartósság fogalmát járhatja körül biztonsággal az olvasó.

A könyv számos példája a múltba vezet, így a méltatlanul kevéssé ismert Mohendzsó Dáró romjai közé, ahol a házak vastag téglafalai több mint négyezer éve dacolnak az idővel, átörökítve ezzel egy olyan városépítési logikát, amely a változó kultúrák ellenére ma is érvényes. A tartósság fogalma időbeli dimenzió. És mégis, a mára is vonatkoztatható.

A könyv Peter Zumthor kortárs svájci építész Bruder Klaus-kápolnájának képével zárul: egy olyan épülettel, amelytől joggal remélhető, hogy fizikai és szellemi értelemben is időtálló. Ha A SZÉPSÉG az érzelmekhez szól, akkor A HASZNOSSÁG a gyakorlatiasság és az ésszerűség kifejeződése.

A harmadik könyv A TARTÓSSÁG fogalmát járja körül, azt igyekszik megfejteni, hogy mi a titka a valóban maradandó építészeti alkotásoknak. A mai világ vizuálisan túlterhelt. Soha nem élt még ember ennyire intenzív és zajos képi környezetben.

Cságoly Ferenc trilógiája magával ragadó stílusával és közérthető nyelvezetével minden érdeklődőnek megnyugtató nézőpontokat kínál ehhez az aktív szemlélődéshez.