Om! A magasztos lelkek tökéletes szemlélődésük (Pasjanti) során úgy észlelik a Legfelsőbb Úr, Srí Visnu jelenlétét saját önvalójukban, mint a mennyekben ragyogó Napisten mindent átható fényét. Rig-véda 1. Mandala 22. Sukta 20.

A Puránák a Védák kiegészítő részeként az ősi indiai irodalom és költői kreativitás gyöngyszemei. Örök érvényű eszmék forrásai ma is.

Indiában háromféle történetmondó hagyomány létezik, ám ezek közül az első a Purána Pravacshana, ami szó szerint annyit tesz: „a Purána részletes kifejtése”. A történeteket ősidők óta, az előadóművészet mestereinek számító Pauránikák mesélik el. A Visnu Purána maga egyike a tizennyolc Mahápuránának és mint ilyen egyfajta szintézise az indiai kultúrának és filozófiai gondolkodásnak.

Emellett olyan gazdag földrajzi, történelmi leírásokkal bír, amelyek hidat vernek az ókori bölcsek és a modern tudósok vagy igazságkeresők világa között. Fontos megjegyezni azt is, hogy többféle, némileg különböző, összességében hétezer versszakot számláló, ám teljességgel hiteles kéziratok formájában maradt ránk. (Visnu-purána II.)

A hagyomány úgy tartja, hogy az eredeti Visnu Purána huszonháromezer versből állt. Az írás ősiségére utal az is, hogy számos olyan témát tárgyal, amelyekről a társ Puránák nem tesznek említést. Bizonyos részei a Kr.e. II., míg az anyag többsége a Kr.e. I. évezredből származik, de vannak hozzánk közelebb eső betoldások is.

A Visnu Purána különleges vonása, hogy a harmadik részében maga a bölcs Vjásza kerül bemutatásra, de nem, mint szerző, hanem mint a Védák, az Itihászák és Puránák rendszerezője, összefoglalója. Ezt jelenti a Vjásza, azaz szerkesztő szanszkrit név is. Több Vjásza létezett, akik időről időre újra rendszerezték, felfrissítették az óind írásokat, ahogyan ez szükségessé vált a különböző korok előrehaladtával. A legutóbbi elismert Vjásza neve Krisna Dvaipájana volt.

A védikus irodalom különleges gyöngyszemét tartja a kezében az olvasó, egy ősi világ és gondolkodásmód hiteles és költői lenyomatát.