A zeneszerző rövid élete nagy részében szoros kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, 1888 és 1991 között betöltötte a Budapesti Operaház igazgatói székét is. Zoltan Roman ráirányítja a figyelmet egy különleges időre és helyre, amely alkalmat és színteret adott egy olyan művész alkotó zsenijének első kibontakozására, akinek az operajátszás művészi és adminisztratív gyakorlatára tett hatása a mai napig is jól érezhető.