Kormos Valéria olyan idős asszonyokkal készített interjúkat, akiket

• bármily hihetetlen
• 1945-ben az oroszok hadifogolyként hurcoltak el a Szovjetunióba, hogy munkájukkal „járuljanak hozzá a lerombolt ország újjáépítéséhez”. Ezek a többnyire németes vezetéknevű, akkor tizenéves lányok mit sem tudtak az emberi gonoszságról, elképzelésük sem volt arról az infernális világról, amelybe egészen váratlanul belezuhantak. Legtöbbjüket egyszerűen elfogták a „felszabadítók”, vagonba zárták, és hosszú hetek „nagy utazása” után valamelyik messzi munkatáborban vagonírozták ki őket, ahol szinte állati módon bántak velük, miközben megerőltető fizikai munkát kellett végezniük bányában, fakitermelésen. Az emlékezők egy része szerencsésebb volt, akadt közöttük, aki emberi körülmények között dolgozhatott. Ezek rendre megemlékeznek az egyszerű orosz vagy éppen grúz emberek segítőkészségéről, humanizmusáról, ugyanakkor nem feledik a magyar „kápók” kegyetlenségét sem. Az archív fotográfiákkal szemléltetett, megrendítő vallomássorozat legkegyetlenebb tanulsága mégis az, hogy hazatérésük után nem hogy valamiféle kártérítésre, jóvátételre számíthattak volna, de még ki is oktatta őket a Szabad Nép cikkírója, hogy nem elég lelkesen tértek haza a kommunizmust építő Szovjetunióból… Nagy történelmi gyűjteményekben helyezhető el az 1945 utáni történelem elfeledtetett részére éles fényt vető riportkönyv, miközben a „nem szakavatott olvasók” is sokan kereshetik.