Ebben a folyamatos pörgésben szinte teljesen elfelejtettem, hogy ki vagyok én, Jackie Chan, az ember. Szinte elfelejtettem, de ekkor jött Zhu Mo. Kérdezett, hallgatta a történeteimet, aztán elkezdett írni. Amit leírt, az én voltam. Miközben felelevenítettük az emlékeimet, arra gondoltam, igen, ez vagyok én, ez is én vagyok. De ez nem a filmvászonról vagy a címlapokról ismert Jackie. Nem.

Ez egy teljesen hétköznapi ember, a maga gyarlóságaival, megbánásaival, örömeivel és bánataival. És az érzelmeivel, amelyeket oly nehezen tudott megosztani azokkal, akik a legközelebb álltak hozzá. Szeretném most mindenkinek megmutatni ezt a Jackie Chant. Szeretem ezt a könyvet, legalább annyira, mint a filmjeimet."