- Főoldal
- Étel, Ital
- Alkoholos italok
- Rövid italok
- Black Magic Spiced rum DRS (0,7L / 40%)

Termék információ
Amerikában készülő rum, a Sazerac cég égisze alatt. Meg nem nevezett lepárlókból származó fehér-, és érlelt rumok keveréke, amelyet titkos fűszerekkel egészítenek ki. E rum megalkotásának az volt a célja, hogy sokoldalúbb és élvezhetőbb legyen, mint más rummárkák termékei.
Nevét egy ősi mítosz ihlette: réges-régen, az ősidőkben a mai Afrika partjainak közelében létezett egy picike sziget egy apró közösséggel. Amikor a sziget süllyedni kezdett és végveszélybe került, a helyi varázslónő egy koktélt készített, amely megóvta a halálba készülők lelkét. A legenda szerint sok-sok évvel később egy kalózvezér megtalálta a varázslónő koponyáját, amely beszélni kezdett hozzá és elvezette Afrikában egy helyszínre, ahol négy apró üveget talált. Az egyikből a kalózhajó csendes, visszahúzódó női tagja ivott egy kortyot és azonnal varázslatos, lenyűgöző személyiséggé vált.
Azt mondják, a többi három palack egyike az egyiptomi fáraókhoz, a másik a kínai dinasztiákhoz került, míg a harmadikat kizárólag egy ember, egy angol költő fogyasztotta el, aki a William Shakespeare nevet viselte...
Az a bizonyos kalózhölgy később hazatért a karibi szigetekre, és egy sötét és titokzatos, fűszerezett rumot kezdett gyártani és értékesíteni, minden egyes palackba egyetlen cseppet csöppentve a titokzatos elixírből...
Tökéletes koktélalapanyag!
Termék tulajdonságok
- A2:
- A6:
- A7:
- A16:
- A50:
- A51:
- A52: