Oriana Fallaci az utolsó szó jogán, néhány hónappal a halála előtt még egyszer, drámai erővel megszólalt, egy könyv méretű öninterjú formájában, amely méltó betetőzése A Harag-trilógia előző köteteinek (A harag és a büszkeség; Az értelem ereje). Fallaci nyitott szemmel és hideg fejjel látja a jövőt: látomásában nem a túlvilágról, hanem a ránk váró földi pokolról szól, megrendítő szavakkal.

Leplezetlenül szól személyes sorsáról is, az elmúlásról, az élete során folytatott bátor harc értelméről. "A Nyugat és az Iszlám összeütközése nem más, mint az a harc, amiről János evangélista beszél. Én a magam kis Apokalipszisében megmaradok két lábbal ebben a földi valóságban. Semmi találós kérdés, semmi rejtvény, semmi hátsó szándék. Csak nagyon egyértelmű tények. Nyilvánvaló események.

Egy olyan világ félreérthetetlenül kirajzolódó képe, amelyben megvalósulni látszik egy kétezer éves prófécia. Tudom, hogy a Fenevad cinkosai nem örülnek majd ennek. Tudom, hogy az én kis Apokalipszisem meg fogja sokszorozni a már megszokott fenyegetések számát. De ez nem ijeszt meg, nem veszi el tőle a kedvem. Már megvívtam azt a háborút, amit fontos volt megvívni.

Ezt már nem lehet kitörölni, még akkor sem, ha minden egyes könyvemet elégetik az 1938-as Berlin egyik terén. És bármilyen árat kell is fizetni érte, én folytatni fogom a harcot." Ezek Oriani Fallaci utolsó szavai és öröksége, amelyet figyelmeztető mementóként ránk hagyott. TANULJUNK BELŐLE.