"Rubinstein Lea története nem memoár, nem önéletrajzi regény, hanem elbeszélés. Egy asszony elmeséli a sokáig elmesélhetetlent, azt, amit évtizedekig sem a családban, sem a munkahelyen, sem a nagy nyilvánosság előtt nem volt ildomos elmondani, de amiről az elmúlt években számos filmet láttunk, megrázó regényeket és dokumentumokat olvastunk. Auschwitz, igen, már megint Auschwitz, de másképpen.

Mielőtt azonban azt gondolnák, hogy már megint egy holokauszt túlélő beszámolója fekszik itt, az előbbiekhez gyorsan hozzáteszem, hogy annál jóval több.

A könyvben ugyanis benne van a gyerekkorral együtt örökre elveszett erdélyi zsidó közösség élete, egy fiatal lány háború utáni talpraállása Romániában, teljesen egyedül egyetlen családtag nélkül, udvarlókkal, szerelmekkel, és aztán az átköltözés 56-ban Magyarországra. De ami igazán megrendítővé teszi Rubinstein Lea, későbbi kétgyermekes családanya történetét, az, hogy tragédiájával egyedül maradt.

Hogy éppen a saját családja nem akar tudomást venni a szörnyűségekről, hárítja a múltat, nemhogy felejtené, de legszívesebben meg sem tudná mindazt, ami az anyjával megesett..." (Részlet Bolgár György előszavával)