1968-at írunk. Paddy Clarke tízéves, és dúl benne a felfedezés vágya. Olyan mohón olvas, ahogy csak gyerekek tudnak, és úgy gyűjti a tényeket, mint a felnőttek az ősz hajszálakat és a parkolójegyeket. Vadóc barátaival focizik, kovbojosat játszik, Barrytown-szerte belekarcolja a nevét a száradó betonba, gyújtogat. Utálja az öccsét, Francist, mert… mert ezt így szokás.

És szereti a szüleit, de úgy tűnik, ők nem szeretik egymást, és Paddy meg akarja érteni, hogy miért. Mindent lát maga körül, de egyre kevésbé ért bármit is. A Booker-díjas Paddy Clarke, hahaha zseniálisan ragadja meg a gyermekkor beszédmódját, a szüntelen kérdezősködés furcsa logikáját, csapongását, rácsodálkozását, és tárja fel a szeretet, fájdalom és veszteség érzésének legapróbb rezdüléseit.

Őszinte, kacagtató és fájdalmasan szomorú regény.