"Kálmán Mária a kevés szavú, rejtőzködő költőkhöz tartozik: nem elsősorban önmagát, saját benső világát zárja verseibe, sokkal inkább a világ-egészre irányul figyelme, s az ember / a nemzet / az emberiség sorsa, léthelyzete izgatja. Életszemléletét nem annyira ösztönvilága, női érzelmi-indulati hullámzásai alakítják, mint inkább intellektusa. Távolságtartóan szemléli az életforgatagot, amelyben

• látásmódja szerint
• csak a történelmi/társadalmi keretek változnak korról korra, de maguk az emberi alapviszonyok, az ember társadalmi kiszolgáltatottsága alig-alig. Bár korunk "süket" az ilyen típusú lírára, mégis fontos, hogy minél többen megismerhessék: kiemel bennünket a köznapok érdekvilágából. Az írónő a társadalmi valóság leleplezését drámáira, regényeire bízza, feltárva bennük a feltartóztathatatlan katasztrófa felé mutató folyamatokat. Hiszen ő komolyan veszi, hogy az ember/iség/ maga felelős sorsáért, jövőjéért, s szabad döntésén múlik, hogy a "Jót" avagy a "Rosszat" választja-e? Vagyis rajta múlik "örök élete", avagy pokolbéli pusztulása." (G. Komoróczy Emőke)