"Rögtön láttam, hogy sájtlit hord. Sötét, vállig érő, bubis parókát, lila kalapkával. Frufruja két egyenlő részre esik szét. Barna blúza nyakig begombolva, fölötte az olasz Missoni márka jellegzetes cikcakkmintás blézere az ősz valamennyi barna árnyalatában pompázik. Hatvan körüli, haszid nőnek saccolom.

• Jó napot kívánok
• kezdte.
• Jó napot
• mondom én is, miközben kedvesen rámosolygok. Jelenléte örömmel tölt el. Ugyanakkor kissé kényelmetlenül érzem magam. Ritkán fordul elő, hogy egy szigorú ortodox nő egy nem vallásos, kulturális eseményen vesz részt, amelyet a saját körein kívül rendeznek, ráadásul nem is Antwerpenben." A belga írónő legújabb riportregénye a Mazel tov megjelenésének köszönhető barátságai történetét meséli el. A hagyományait sokszínűen gyakorló antwerpeni "gyémántnegyed" nyilvánosság elől elzárt területeire nyújt betekintést: Mose Hoffmann nemzetközi hírű kóser éttermet vezet fivéreivel; Dan Zollmann autista világi zsidó a haszidok életét fotózza külön engedélyükkel; Esther ultraortodox nagymamaként komfortzónájából kilépve tabutémákról kezdeményez őszinte vitákat; progresszív hívő anyák sábeszi vacsorára hívják, sőt, házasságközvetítésben kérik a segítségét. Margot empatikus szeretettel, hol izgatottan, hol feszült hangulatban, ellenvéleményeit sem titkolva mutatja be a kapcsolatfelvételt a több évszázados vallási mozgalmak követőivel. Elkalauzol minket a tiltólisták és felebaráti kötelességek szabályrengetegébe, megismerjük a zsidó konyha előírásait és jellegzetes fogásait, az ünnepek és imarendek menetét, a fontosabb jiddis kifejezések jelentését. Járunk a mecheleni holokausztmúzeumban a belga királyné tárlatlátogatásán és a puttei zsidó temetőben, végül a Covid-lezárások nehézségeivel is szembesülünk. Fordította: Gera Judit