A Szentszék megbízottja felkérte a jezsuita szakértőket, hogy egyenként hagyják jóvá vagy pedig utasítsák vissza Galilei öt fölfedezését, elsőként az állócsillagok sokaságáról szólót, különös tekintettel a Tejúton találtakra. Abban, hogy az első kérdés az állócsillagok sokaságára vonatkozott, majdnem bizonyosan szerepe volt a Giordano Bruno-ügy súlyos emlékének.

A perben Brunónak az az állítása volt az egyik ellene felhozott vádpont, hogy az univerzum határtalan és lakott világok sokaságát foglalja magába. Az ítélet és a tragikus végkifejlet közismert. Galilei pedig most azt állította, sikerült kiderítenie, hogy a Tejúton korábban nem észlelt állócsillagok sokasága található. Galilei tanai elfogadhatatlanná váltak az egyház számára.

Hiába érvelt az idős matematikus, hogy vizsgálódásaival a Biblia érvényét pontosította, az inkvizíció nyomozóit nem győzte meg. Livio aprólékosan bemutatja az egyenlőtlen viadalt, mely térdre kényszerítette az agg Galileit. Az eretnekség vádjait végül párhuzamba állítja a mai klímagondokkal, az igazság és a tudomány napjainkban is zajló relativizálásával.

A kötet a tudomány szabadságának védirata, és a szerző a „harmadik kultúra” szellemében jól érthetően közvetíti Galilei kutatásait.