Az IMPACT (Integrated Membrane Pre-Activated Carbon Technology) technológiával készült szűrőbetétek egy nagy szűrőfelülettel rendelkező
hajtogatott szűrőt tartalmaznak, amit egy nagy teljesítményű aktív széntömb szűrő követ. Az egyedi szerkezetből adódóan csökken a nyomásesés, mely jelentősen megnöveli a teljesítményt és az élettartamot külön előszűrés alkalmazása nélkül.
Ez az egyedülálló technológia lehetővé teszi, hogy egyetlen szűrőbetéttel az üledék, a klóros íz és szag mellett eltávolíthatóak a paraziták, valamint a
baktériumok is.
Az 1 mikronos szűrőbetétben a víz először egy szabadalmaztatott, több zónára osztott, hajtogatott nylon membrán szűrőn halad át, mely kivételesen nagy szűrőfelülettel rendelkezik. Az első nyitottabb zóna visszatartja a nagyobb részecskéket, úgy mint az üledéket és rozsdát A zártabb második zóna a kisebb szennyezőket szűri ki. A víz ezután a széntömb szűrőn folyik át, mely lecsökkenti a klóros ízt és szagot, illetve az egyéb szerves anyagokat valamint az ólmot. A szabadalmaztatott szilárd széntömbből nem kerül szénszemcse a vízbe.
Kereskedelmi használatra, kizárólag hideg víz kezelésére alkalmazható. A szűrőbetét a 3M™ BEV és ICE rendszerek cserebetéte.
Ne használja mikrobiológiailag nem biztonságos víz, illetve olyan ismeretlen minőségű víz tisztítására, mely nem megfelelően fertőtlenített! A maximális működési hőmérséklet 38°C.
A maximális nyomás 8,6 bar. A szűrőbetétek beépített széntömb szűrőt tartalmaznak, mely nem igényel előzetes aktiválást.
Az ivóvízzel érintkező valamennyi anyag NSF és CFR 21 minősítéssel rendelkezik. A rendeltetés szerinti működéshez a szűrőrendszer folyamatos karbantartása és a szűrőbetétek rendszeres cseréje ajánlott. A szűrőbetéteket legalább félévente szükséges cserélni.
A termék NNK Ivóvíz-biztonsági engedéllyel is rendelkezik: 27993-5/2022/KTEF