A huszadik század kezdetével hirtelen föllendült a filozófia iránti érdeklődés, ami különösen az idevonatkozó irodalom óriási megszaporodásáról látható. Jellemző azonban, hogy nem olyan föllendülésről van szó, mely az egyetemeken hagyományosan képviselt iskola-filozófiából indult volna ki. Ellenkezőleg, a jelen filozófiai mozgalomnak határozottan természetfilozófiai jellege van. Ez onnan van, hogy az utolsó félszázad szakkutatásai után a tudomány szintetikus tényezői megint minden energiájukkal érvényesülni törekszenek. Azt az általános szükségletet, hogy a számtalan különálló munkákat megint közös szempontokból szemlélhessük és hogy a saját tevékenységünkhöz megtaláljuk az összefüggést az emberiség összmunkájával, kell a jelenlegi filozófiai irány legkiadósabb forrásának tekintenünk, mint ahogyan a száz év előtti természetfilozófiai törekvéseknek is ugyanez volt a forrásuk. De míg az a régi természetfilozófia csakhamar elveszett a végnélküli spekulációk útvesztőjében, addig a jelenlegi természetfilozófiától tartós eredményeket remélhetünk. Mert a mai természetfilozófia a legszélesebb tapasztalati alapokon épül föl. A szervetlen világban az energia törvényei, a szerves világban a fejlődés törvényei képezik a tudományos anyag fogalmi feldolgozásának alapjait, ami nem csak arra alkalmas, hogy a jelenlegi tudást egységessé tegye, hanem arra is, hogy jövendő tudásunkat megteremtse.