A JÁTÉKRÓL A második világháborút követően Olaszország a vereségek és a középszerű teljesítmények negatív emlékeivel küzdött, hosszú ideig a kudarc és a hozzá nem értés bélyegét viselte magán. A háborút, amely csupán egy elfelejthető múlt maradványa, az alkotmány kifejezetten elutasította, de a NATO létrehozása azt jelentette, hogy az olasz fegyveres erőket gyorsan átszervezték és kibővítették egy, a korábbitól teljesen eltérő nemzetközi keretben. Olaszország felkészült a keletről - valószínűleg Jugoszlávián keresztül - várható invázióra, és fontos szerepet játszott a Földközi-tenger térségében. Az ország stratégiai kultúrája, amely a reálpolitika és a pacifista tendenciák keveréke volt, mégis súlyosan befolyásolta a katonapolitikát. Ismerd meg az Olasz hadsereg hadviselését Az olasz hadsereg első pillantásra alulfelszereltnek tűnhet NATO-társaihoz képest. Meg kell azonban jegyezni, hogy keleti határukon egy jól megerősített, többnyire zord hegyvidéki terepet kellett volna megvédeniük. Ráadásul az egységek minősége jelentősen különbözött a hadseregben. Egyesek jobban képzettek vagy jobban felszereltek voltak, például a híres Alpini hegyi csapatok vagy a kiválasztott páncélos és gépesített dandárok. Ennek ellenére mégis úgy érezheted, hogy bizonyos szempontból alulfegyverzett vagy hiányos, ezért páncélos, gépesített vagy gyalogos haderejét mindig erős támogató eszközökkel kell megerősíteni. Ez azt is jelenti, hogy nagy gondot kell fordítani a mobilitásra, az oldalirányú támadásokra és a terepfedezék maximális kihasználására. A kerítés másik oldalán Jugoszlávia állt Földrajzilag a NATO üllője és a szovjet kalapács között helyezkedik el, így az invázió lehetősége állandóan meghatározta a jugoszláv stratégiai terveket. Különösen az 1968-as csehszlovákiai Varsói Szerződéses beavatkozás óta a jugoszláv katonai doktrína arra összpontosított, hogy nagy létszámú tábori hadseregét a partizánok második világháborús gerilla-tapasztalatával kombinálja. A tervezés során ez azt jelentette volna, hogy a fegyveres erők egy országos front mentén folytatnak hagyományos hadviselést, időt nyerve a tartalékosoknak és a lakosságnak a mozgósításra. A kisebb területvédelmi egységek a helyi területeken a hivatásos csapatok mellett harcolnának, a mobilitásra és a könnyű gyalogsági és páncéltörő fegyverekre helyezve a hangsúlyt. A játékban szereplő egységek, valamint a harci taktikák a jugoszláv stratégiát tükrözik Mivel a valószínűsíthető ellenfelekkel való fegyverzeti egyenlőséget mind minőségben, mind mennyiségben nehéz volt elérni, a jugoszlávok igyekeztek a korlátozott nemzetvédelmi erőforrásokat a lehető leghatékonyabban felhasználni, ritkán, vagy egyáltalán nem pazarolva még a legelavultabb fegyvereket is. A játék egységei, valamint a harci taktika is ezt a stratégiát tükrözi. Jugoszlávia egy nagyon kiegyensúlyozott, mindenre képes haderő, amely minden téren kielégítően teljesít, de nem biztos, hogy mindig kiemelkedő teljesítményt nyújthat. Ezért a kombinált fegyverek megközelítése rendkívül fontos, amikor technológiailag fölényes erőkkel kell szembeszállni. S bár a jugoszláv hadsereg súlypontját a gyalogsági alakulat képezi, amely rendkívül változatos, logisztikailag igénytelen és túlélőképes, a páncélosok és a gépesítettek minden bizonnyal képesek megnehezíteni bármelyik ellenfél dolgát.