RAKTÁRRÓL AZONNAL! Virágzó fekete teagolyó jázminvirágokkal és rózsaszirmokkal (kancsó méret, kb. 0.5 liter) Összetétel: Fekete tea (min. 95%), virágok (1-5%) ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT A virágzó tea különleges élményt kínál a teakedvelőknek. A gömb belseje egy egzotikus virág, azonban a titka csak akkor nyílik meg, amikor a golyót forró vízbe dobják. A labdából az infúziós időszak végére megjelenik a színes és gyönyörűen beágyazott virág. A virágzó tea szinte teljesen kézműves. Kínában csak néhány gyakorlott virágkötő mester van, akik kézi munkával hozzák létre ezt az egyedülálló műalkotást. A virágzó teák a legjobb eredetvédett kínai területekről származó Yin Zhen fajtából készülnek, a növény friss, zsenge pihéiből. Ez az ezüstös, selyemszerű csillogó pihe -az ezüst tű-, amely a virágzó tea sorozat fű összetevője, valóban ritka. Évente csak egyszer, az esős időszak beköszönte előtt, márciustól áprilisig és csak kézzel szedhető. A tea elkészítése: 1. Tegyél bele egy teagolyót típusától függően egy üveg teás kancsóba vagy csészébe. 2. Töltsd meg forráspontig melegített vízzel 3. Típusától függően 6-10 perc alatt a teagolyó kivirágzik. 4. A tea fogyasztható. A teagolyót még 2-3 alkalommal felöntheted forró vízzel. A VIRÁGZÓ TEA A virágzó tea, kínai nevén gongyicha (kézműves, művészi tea) elsősorban dekorációs célt szolgáló, virágokkal kevert tea, amit Kínában gratuláció, köszöntés, jókívánságok mellé ajándékoztak. Minden egyes teát válogatott tealevelekből (általában zöld vagy fehér tea), és minőségi virágokból -kézzel- kötnek össze egy labdába. A leginkább elterjedt alapanyagok: - Dianthus carryophyllus - kerti szegfű, a szeretet, csodálat, a koronázás illatos virága - Lilium longiflorum - húsvéti liliom, amit nyugtatóként használtak - Dendranthema morifolium - kerti, vagy őszi krizantém, aminek szárított formája, vagy illóolajainak kivonata az egyik leggyakrabban használt kínai herbárium, bámulatosan gazdag illóolaj és magas anthocyanin tartalommal. - Gomphrena globosa - bíborka, vagy szalmavirág ez van a képen látható licsi golyó közepén és elsősorban dekoratív célokat szolgál. - Trollius chinensis - Kínai tulipánvirág, amit torokbántalmak elsőrangú gyógyszereként javasolnak - Jasminum sambac - jázmin,( jó tudni, hogy a jázminillatot a tea ontja, nem a szirom) - Calendula officinalis - azaz körömvirág, ami gyulladáscsökkentő, továbbá kiváló gyomor-, és bélfekély esetén is. A TEÁZÁS RÖVID TÖRTÉNETE A tea felfedezése körülbelül 5000 éve Kínában történt. A legendák szerint egy császár vizet forralt, amikor egy tea levél beleesett a fazékba és a víz elszíneződött. Gondolt egy bátrat a császár és megkóstolta a főzetet. Még ebben az esztendőben kihirdettette birodalmában, hogy a tea a víznél is egészségesebb ital. A teaivás szokása idővel a kolostorok falain kívül is elterjedt. Az első írásos források a Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) származnak. Ebben az időszakban a tea gyógyító hatását, orvosi alkalmazását emelték ki. A teáról azt tartották, hogy meghosszabbítja az életet, kigyógyítja az embert a fejfájásból, a veseköves megbetegedésekből, emellett a gyomorrontásra is jótékony hatással van. Idővel már élvezeti cikként, az íze és frissítő hatása miatt is fogyasztották az előkelő körökben. A teázás szokása bekerült az udvari etikettbe, és alapkövetelmény lett, hogy az előkelő családok értsenek a tea elkészítéséhez és felszolgálásához. Az V. századra a tea ára jelentősen csökkent, így a teázás a szegényebb nép körében is elterjedhetett, a vendégvárás, a társas érintkezés fontos kelléke lett. A VI. században a tea már nemcsak Kínában volt népszerű, de fontos külkereskedelmi árucikké is vált. A tea sikerét mutatja, hogy ebben a korban egyre több irodalmi alkotás témájává vált. A VIII. században keletkezett az első átfogó mű magáról a teáról is Teáskönyv (Chajing) címmel, amely Tokaji Zsolt fordításában magyarul is olvasható. A könyv írója, Lu Yu tíz fejezetben foglalja össze mindazt, amit tudni kell a teanövény termesztéséről, a levelek osztályozásáról, az ital elkészítéséről, a víz minőségéről és a teafőzéshez szükséges huszonnégy eszközről. Az idők folyamán nemcsak a teát fogyasztók köre változott, de a feldolgozás és fogyasztás módja is. A dokumentumok szerint egészen a VIII. századig a tealeveleket gőzölték, majd különböző formákba (tégla, fészek, korong) összepréselték. Az így kapott téglateából (más néven préselt tea, teakalács, sajtolt tea stb.) az elkészítés során letörtek egy darabot, majd rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, egyéb fűszerekkel, olykor vöröshagymával, tejjel főzték össze. Bár már Lu Yu is elítéli a tea ilyenfajta ízesítését, a préselt tea továbbra is fennmaradt, sőt fizetőeszközként is használták egészen a XX. század elejéig. A IX - XIV. század között a portea használata került előtérbe. A leveleket rövid ideig gőzölték, majd szárítás után kőmalomban porrá törték. A porra forró vizet öntöttek, majd egy bambuszból készült seprőcskével felhabosították. A ma ismert teakészítési mód, a leveles tea forrázása a XV. század után alakult ki. Az előző korok fűszeres teáival ellentétben ekkorra vált elterjedtté, hogy az emberek a tea természetes aromáját ízlelgették. Lassan külön kultusza alakult ki a teaházaknak, amelyek egyre népszerűbbek lettek, és máig meghatározó színterei maradtak a kínai társadalmi életnek.