Elveszett édenek című regényében Éric-Emmanuel Schmitt a jelen fénytörésében újraírja az emberiség mítoszait, keletkezés- és hanyatlástörténeteit. Próbáltam kiigazítani őket, apa - felelte őszintén. - Tényleg igyekeztem, hiszen te többször is elmesélted nekem a történteket. De nem érdeklik őket az árnyalatok. Udvariasan meghallgatnak, egy ideig illedelmesen csendben maradnak, aztán kezdődik az egész elölről. Az embereknek nem igazságra van szükségük, hanem legendákra. Noámnak hívják. Újjá- és újjászületik, több civilizációban élt az évezredek során, és most arra készül, hogy elmesélje történetét - egy nagyon hosszú történetet, amely 8000 évvel ezelőtt, egy tó partján, édeni körülmények között kezdődött, amikor az ember még korlátok nélkül élt, szimbiózisban a természettel. Ebben a régmúlt időben, amiről mesélni fog, Noám a falu vezetőjének a fia, aki mindent elsöprő szerelmet érez Nura, a kiszámíthatatlan, lenyűgöző és szellemi társként is elsőrangú nő iránt - a közelgő apokalipszis árnyékában. Schmitt nem kevesebbet kísérel meg az Elveszett édenekben, mint hogy a jelen fénytörésében újraírja az emberiség mítoszait, keletkezés- és hanyatlástörténeteit. A nagy filozófiai, társadalmi és pszichológiai kérdéseket hús-vér karakterekkel, felejthetetlen alakokkal jeleníti meg egyedülálló kalandregényében - ebben a családi tragédiákkal, elhallgatott múlttal, bibliai cselekménnyel átitatott, gyengéd és lebilincselő mestermunkában. Szeszélyes kaland, őrült projekt. Schmitt csúcsminőségű regényben meséli el az emberiség történetét. - Libération